Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Futás - WIZZ Budapest félmaraton 2015.09.13.

Alapítványunk színeiben ma önkéntesünk, Valter Éva, 1 óra 56 perc alatt lefutotta a 30. WIZZ Budapest félmaraton 21 km-ét. Szeretnénk ezzel is népszerűsíteni a mozgást, a sportot, és azon belül is a futást.

Éva bő egy évvel ezelőtt lett a futás szerelmese. Lánya osztálya nevezett be 2014-ben a Fótifuti nevű rendezvény 2km-es távjára. Természetesen apa és anya is ott futottak lányuk mellett. Így kezdődött. Beagle-je kíséretében futott Éva minden áldott nap a fóti Somlyó természetvédelmi területén, télen is, hóban és jégen is. A táv szép lassan növekedett, mígnem februárban megszületett az első félmaratoni táv. Követte egy félmaratoni edzésnap márciusban, áprilisban, míg végül 2015. májusában a Fótifutira visszatérve elindult az első terep félmaraton versenyen, 2 óra 17 perc alatt teljesítve azt. Innen már nem volt megállás, egy hónap múlva a csömöri félmaraton verseny következett 2 óra 1 perccel, majd újabb egy hónap múlva a Budapest Night Run félmaraton 1 óra 53 perccel. Jövő hónapban már a SPAR Budapest maraton következik, és már folyik az álmodozás a márciusi ultramaratonról :)

Éva életmódtanácsadó is, gyakorló családanya, immár 5 munkahellyel dolgozik vállalkozóként, vezet egy családi házat szép nagy félig-önfenntartó kerttel, de minden reggel felkel időben, hogy futhasson 10 km-t, és hetente egyszer készül a maratonra hosszabb távokkal, jelenleg 37 km-nél tart. Üzenete: "Saját bőrömön megtapasztaltam, hogy a minden napos futás erősíti az immunrendszert azáltal, hogy javítja a vérkeringést és a nyirokkeringést. Formába hoz, testileg és lelkileg. Testsúlyszabályozó hatása van. Jó érzés 43 évesen tudni, hogy képes vagyok ilyen teljesítményre. Jó érzés jó példával járni elől. A futás nem csak növeli az önbizalmat, az önértékelést, a kiartást, az akaraterőt, de ennyi mozgást minden nap megérdemel a testünk. Én ennél az edzésmennyiségnél érzem azt, hogy a testemnek elegendő mozgást biztosítok. Fussatok, lányok, hogy könnyedén vegyétek a szülést! (Kismamák, ti csak sétáljatok :)) Fussatok, anyukák, ha túl vagytok a kizárólagos szoptatás fél évén. Mutassuk meg fiainknak és lányainknak, hogy milyen belevaló csajok vagyunk, hadd legyenek büszkék ránk! És ne is hagyjuk abba a futást, hogy fitt nagymamák legyünk :) Éva"



Kövess minket a Facebook-on!